Köszöntő

Minden nemzet névjegyéhez hozzátartozik a népművészeti öröksége, amelyben megtestesül saját történelmének egyik fontos – évszázadokon áthúzódó – összetevője. A táj, az ott élő emberek származása, történelme, szorosabb és tágabb kapcsolatai a nagyvilággal meghatározzák, milyen anyagot használnak a mindennapjaik tárgyainak elkészítéséhez, hogyan formálják meg azokat és milyen motívumokkal díszítik. Egy-egy tájat, vidéket és az ott élő embereket csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha belemerülünk megmaradt népművészeti kincseibe. Épp ezek miatt a hagyományos kézművesség szerte a világon régóta az idegenforgalmi kínálat szerves része. Szerencsére, Magyarországnak kézműves, népművészeti hagyományán, mestereinek keze nyomán keresztül van mit megmutatnia a világnak.
Kézműves útvonalainkon hagyományőrző kézművesekhez látogathatnak nyitott műhelyekbe, alkotóházakba, műhelygalériákba, és kóstolhatnak bele az adott vidék jellegzetes kézműves tevékenységébe. A kézművesség műhelykörnyezetben történő megismerése, a munkafázisok közvetlen átélése elevenné teszik a néphagyományt és nem csak gyönyörködtetik a szemet.
Ismerje meg, próbálja ki az alkotóink által bemutatott, rég elfeledettnek hitt kézműves-mesterségeket, azok fortélyait saját környezetükben. Az így szerzett élmények, a mesterekkel történő személyes kapcsolat utazását feledhetetlenné teszik, főként, ha magával visz olyan általuk készített míves használati tárgyakat, amelyek saját környezetében is egy szép kirándulásra, egy szép tájra emlékeztetik.